Tuesday 22 January 2013

Fogadtatás, első benyomások

Nagyon jólesett az, ahogy fogadtak. Az intézmény igazgatóhelyettese Nick Moore ugyanolyan komolyan veszi és szervezi az itt tartózkodásomat és a City Lit-ben létemet, ahogy azt én is szerettem volna. Az első naptól szinte a stáb tagjának tekintenek. Ha egy szóval kellene jellemeznem mindazt, ahogy a fogadtatásom és azóta is a tevékenységem támogatása zajlik, azt mondanám: profizmus. Azt hiszem mindazt, amit fontosnak tartanak a felnőtt tanulókkal való foglalkozásban, velem kapcsolatban is gyakorolják. Gondoskodtak róla, hogy biztonságban érezzem magam, hogy ne csak úgy történjenek a dolgok velem, kíváncsiak a véleményemre, a szándékaimra, bevonnak a folyamatokba. Mindennek formát is adnak. Az első napon az igazgatóhelyettes kizárólag nekem egy részletes prezentációt tartott az intézményről (diasorral, kinyomtatott slide-okkal, hogy tudjak mire jegyzetelni). Ezt követően részletesen bemutatta az egész intézményt, nem volt rest részlegről - részlegre végigvezetni és sokadszorra is elmondani az egyes területeken a kollégáknak, hogy ki vagyok és miért vagyok itt. 

Előkészítetten vártak az intézmény stratégiai dokumentumai, (aktuális beszámoló, önértékelés, stratégiai terv, minőségi kézikönyv stb). 



Már az első nap kaptam saját használatra egy asztalt, számítógépet, amelyen biztosítva voltak a számomra hozzáférhető szakmai anyagok, saját City Lit-es e-mail cím. Ettől fogva én is megkapok minden a stábnak szóló levelet. És itt sokkal több információ kerül megosztásra ezen a csatornán, mint ahogy otthon megszoktuk. Ezen kívül beléptető kulccsal és kitűzővel is felszereltek, mely szintén névre szóló. Még le sem ültem máris jött az egyik kolléga megmutatni, hol a konyha, hol lehet kávét, teát inni stb... A programjaimat részben magam egyeztethetem a stáb tagjaival, de segítséget is kapok. A heti fix időpontos megbeszélések az igazgatóhelyettessel lehetőséget adnak a reflexióra, illetve a további programegyeztetésre.
Ezt azért írtam le ilyen részletesen, mert ezek az "apróságok" nagyban meghatározzák az adott területen végzendő munkánkat, kialakítandó kapcsolatainkat. Nem csak egy tanulmányúton, hanem mindenféle tanulási helyzetben. Azt hiszem ezt is nyugodtan tekinthetjük a tanulási környezet biztosításának. 

Már a második naptól részt veszek különböző meetingeken (Pl. a meetingek emlékeztetőin az én nevemet is feltüntetik - ismét egy "apróság"). Időközben Nick felajánlotta, hogy részt vehetek tanulóként néhány rövidebb, általam választott kurzuson. Egyébként gyakorlat, hogy az ott dolgozók részt vesznek az intézmény kurzusain, amelyek díjából 85% ! kedvezményt kapnak. Véleménye szerint többet megtudok az ott zajló folyamatokról így, mintha csak külső szemlélő lennék. Ezzel egyetértek és nagyon örültem a lehetőségnek. 
Ma az un. " Best Practice Day" értékelő, egyben a következő ilyen eseményt előkészítő összejövetelen voltam, szerencsére még itt leszek, amikor ez lesz. Kíváncsian várom, hiszen ez itt a belső képzés egyik formája. A tanárok továbbképzésében ugyanis fontosnak tartják az egymástól tanulást, a peer learning-et.
Tehát az első két hét alatt nagyon sok dokumentumot elolvastam, több megbeszélésen vettem részt, kollégákkal beszélgettem, vagyis több csatornán is folyt az ismerkedés az intézménnyel.

1 comment:

  1. Nagyon örülök, hogy ilyen jó a helyzet kint! Nagyon profi csapatban vagy akkor ezek szerint, szóval mindenképpen megérte elmenni! Sok sikert a továbbiakban is!

    ReplyDelete