Monday 14 January 2013

Ajánló

Ebben a részben a témához kapcsolódó írásokat, könyveket, filmeket, előadásokat ajánlok.

Érdemes ellátogatni a City Lit honlapjára. Az alábbi linken érhetitek el:

City Lit

Megöli az iskola a kreativitást?

Ma sok szó esett a City Litben a kreativitásról. Annak kapcsán került e témára  szó, hogy a kurzusokon részt vevők területenkénti megoszlásából az látszik, hogy  a legnagyobb számban a képzőművészeti kurzusokon vesznek részt a hallgatók.Ez a terület teszi ki az összes felhasznált órák egy negyedét.  Ezt követik a nyelvek, a humán tárgyak, majd negyedik helyen a tánc és dráma. (A teljes lista 17 területre terjed ki.) Sok felnőtt azért jön ezekre a művészeti kurzusokra, mert az iskolában nem volt megfelelő  lehetősége ezekkel foglalkozni.Miért?
A választ keresve érdemes megnézni Ken Robinson előadást a kreativitásról. Mi a helyzet valójában? Tényleg megöli az iskola a kreativitást?
Robinson szerint a kreativitás ugyanolyan fontos az oktatásban, mint az írástanítás és azzal megegyező szinten kellene is bánjunk vele.Ezzel szemben véleménye szerint az egész közoktatás folyamata nem más, mint az egyetemi felvételire való felkészülés.


Az alábbi linken magyar felirattal látható az előadás

http://www.ted.com/talks/lang/hu/ken_robinson_says_schools_kill_creativity.html


Itt pedig felirat nélkül angolul:



Történetek City Lit-es felnőtt tanulókról (angol) az alábbi linken

http://www.citylit.ac.uk/about/Student_stories

No comments:

Post a Comment