Sunday 17 February 2013

Információnyújtás és pályatanácsadás

Évek óta foglalkozom ezzel a kérdéssel, különösen azzal, miként működik ez a rendszer Angliában. Korábbi tapasztalataimat az Új Ifjúsági Szemle 2011. tavaszi számában olvashatjátok      Állami standardok – helyi megoldások az ifjúsági tanácsadás angliai rendszerében  - címmel.
Azóta sok minden megváltozott.
A jelenlegi kormányzat törekvése, hogy a korábban külön működő tanácsadás helyett az "All Age", vagyis minden korosztálynak egységes tanácsadási rendszert működtessenek. Ez azonban csak a 19 év felettieket foglalja magában, a National Career Service (NCS) égisze alatt. A 19 év alattiak számára a tanácsadást az iskolákhoz (college) rendelték, ami azért aggályos, mert így nem feltétlen biztosított a pártatlanság, vagyis előfordulhat, hogy az intézmény "tanuló-megtartási-érdeke" megelőzi a fiatal valós karrierigényének figyelembe vételét.
A korábban független szervezetként működő, az ifjúsági célcsoportnak létrehozott és működtetett Connexions irodák gyakorlatilag megszűntek.
A mostani tanácsadás, amelybe tehát az ifjúsági is beletartozik a National career Service -zel szerződésben álló intézményekben dolgozó tanácsadók végzik. Ez lehet college, civil szervezet, munkaügyi iroda, stb.. így a színvonal sem egységes. 


A City Litben is működik egy ilyen iroda, ahol bárkivel foglalkoznak, aki betér. Az első fokozat a "Shop" (Information and Advice Shop), ahová időpontot sem kell kérni, itt történik  a gyors információnyújtás személyesen vagy telefonon. Abban az esetben, ha a tanácskérőnek több időre, vagy részletesebb, mélyebb támogatásra van szüksége, akkor biztosítják számára a tanácsadást (Careers Advice) előre egyeztetett időpontban. (A folyamat megnevezésére  három kifejezést használnak, melyek mindegyike más - más tartalommal bír: Information, Advice, Guidance) A tanácsadás során a tanuló, a tanácskérő áll a központban. Nem elsődleges cél, hogy a City Lit-ben találjanak neki valamit. Arra is van példa, hogy olyan képzés iránt érdeklődik valaki, ami fut a City Lit-ben, de a kliensnek más időbeosztás, vagy földrajzilag más terület megfelelőbb lenne, akkor a legmegfelelőbb helyszín megkeresésében segítenek.Nemcsak a tanulási lehetőségekről, hanem szociális és pénzügyi támogatások lehetőségeiről is tájékoztatják az érdeklődőket.Indokolt esetben kapnak anyagi támogatást a gyerekfelügyelethez, illetve az utazási költségekhez. Fontos, hogy mindezt egy helyen intézhetik.
A "Shop" közvetlenül a bejárat mellett helyezkedik el, így nem kell külön érdeklődni arról, hogy hol kaphatnak segítséget, hanem egyszerűen betérnek. 
 A tanácsadással 5 képzett tanácsadó kolléga foglalkozik, akik közül egy jelnyelven is tud segíteni.
A tanácsadási tevékenységet bemutató kiadvány csupán 2 oldalas, de minden lényeges információt tartalmaz. Azt is amit nyújtanak, nyújtani tudnak, és azt is, amire nem számíthatnak a hozzájuk fordulók. Név szerint tartalmazza a tanácsadók elérhetőségét, a nyitvatartást, még azt is, hogy egy tanácsadási alkalom kb. mennyi időt vesz igénybe. Felsorolnak néhány hasznos linket, ahol előzetesen tájékozódhatnak, készülhetnek az interjúra. Ezek az "apróságok" megint azt mutatják, amit már több témánál is kiemeltem, hogy valóban felnőttként kezelik a klienseket, kiszámíthatóvá teszik számukra a folyamatokat, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat, egyúttal érezzék saját felelősségüket is  a folyamatokban.

No comments:

Post a Comment